“Minden előtt, mögött, felett, alatt, kint és bent a szabadságot keresem!’

 

Horváth Szilárd

 

A művészetekhez való kapcsolódásom a 80-as évek elején kezdődött. Mint egy villámcsapás, úgy költözött belém a tánc. Nehéz szavakba önteni azt a semmihez nem hasonlítható teljesség érzést, amikor a mozdulat és a ritmus kikapcsolja, elnyomja a gondolatot. Ebben az eufóriában éltem több évtizeden keresztül. Közben saját tánccsoportot is alapítottam. A táncos mozgásforma egyéni önkifejezése mellett, koreográfusként is irányítottam a csapatot. 

Számos Tv show és évekig tartó európai, ázsiai fellépések mellett, elkezdtem a filmezéssel foglalkozni.

Elsőként a saját tánccsapatomnak és az ez időszak alatt működő zenekaromnak forgattam videókat, később már másoknak is rendeztem zenei klipeket, imázs filmeket. Az általam készített filmek hívták elő belőlem az írást, ami narrációként megjelenve, magasabb szintre emelte a tartalom és az érzelmek közvetítését.

Hobbiból elkezdtem fotózni analóg és digitális géppel, külső befolyás nélküli csak az önkifejezésre koncentrálva.

Még ennél is szabadabban akartam alkotni, ezért vettem egy vásznat, egy ecsetet és hozzá színeket.

 

Nem hiszek benne, hogy az embernek csak egyféle stílusa legyen. Egy folyamatosan működő elme az állandó flow-ban létező kreatív energia, nem hagyja, hogy egysíkú alkotások szülessenek. 

Ezért is szoktam inkább egy folyamatban, ugyanazon szűk időtartamban hasonló alkotásokat létrehozni, hogy ne vesszen kárba az akkor felszabaduló képzelet.

Nagy a valószínűsége, hogy a következő napon teljesen más technikát, stílust, színeket akarok használni, de akár teljesen más művészeti forma az, amiben feloldódom.

A hófehér vászon az üres papír adta meg azt a kötetlenséget, ami a fotózást és a filmezést kiegészítette.

A fotóművészet, a filmezés mást tud! A kamera előtt már létező van. Ez a létező átalakul, formálódik, részleteket, hangulatokat, történeteket mutat, de nem olyan sterilitásból, belső tisztaságból vagy épp koszosságból érkezik, mint a festészet a zene a szöveg.

A mozdulat is létező anyagból alakul még akkor is, ha azt a megfoghatatlan lélek inspirálja.

Az érzés az első ami érkezik, majd összefonódik a gondolattal és érzékelhetővé manifesztálódik!

Nekem ez jelenti a művészetet!

Ez mozgatja az életet is!

Minden alkotásnak hatnia kell a környezetére! Fontos, hogy az emberekből reakciót, érzéseket váltson ki. Minden új érzés, friss reakció változást idéz elő, ami aztán valami újnak a forrása.

Hogy mit tud a tiszta fehér vászon, az üres papír, a teljes csend? 

Kinyit egy ajtót, ami mögött  ott a fény és a szabadság.

Minden előtt, mögött, felett, alatt, kint és bent a szabadságot keresem!

 

Két alkalommal 2018-ban és 2019-ben megálmodtam és megszerveztem  az Art’Z művészeti fesztivált, melyen a művészetek különböző formái kaptak teret.  

 

Még valami!

Napjainkban a töredékkultúra vesz körbe mindannyiunkat.

A social média felületein rövid kis idézetek, pillanatnyi videórészletek próbálnak hatni ránk.

Ebben az időszakban sokszor lenne szükségünk arra, hogy ennek az ellenkezőjét érezzük, hogy lelassuljunk.

A lassulás kultúrája áll szemben a töredékkultúrával.

Szeretnék olyan élményt nyújtani a képeimmel, ami előtt úgy lassulunk le, hogy sorban, de akár különböző sorrendben kapcsolnak be az érzékeink. A szemünk az elménk, a szívünk, a lelkünk.

Adjunk magunknak időt erre!

 

Nem tudom a választ, hogy miért, de a legtöbb alkalommal tibeti zenét hallgatok, amikor festek.

Talán mert lelassít és utazni visz, hangulatba hoz.

Tibeti nyelven a Dyal Thak - kölcsönös köteléket, kölcsönös szálat jelent. Talán ezt a kölcsönös szálat szeretném létrehozni,  én a festmény és a néző között!

​

Hogy miért jó festeni, alkotni?

Egyszer csak észrevettem, hogy egy jól sikerült alkotás után elégedettség érzésem lesz!

Újra és újra visszatér ez a felszabadító érzés. Jó ez a hangulat! Elégedettség. Erre törekszünk, amikor a boldogságot és a megnyugvást keressük. Mindig el akarunk érni valamit, ami miatt állandóan vágyakozunk és nem tudunk megelégedni. 

Az alkotás ezt megadja számomra. Nem kell senkinek, semminek megfelelni, csak önfeledten csinálni, játszani mint egy gyerek.

Amikor kenek, fröcskölök, folyatok, keverem a színeket, rántom az ecsetet, felelőtlen, könnyed gyermekké válok.

Nem szomorú vagyok, ha összekenem véletlenül a kanapét, hanem azt érzem, hogy nem baj, mert megérte! Mint egy szabad gyerek!

Képeim mindig egy hangulatot közvetítenek. Nem elsősorban a technikai kivitelezés a motiváció, az inspiráció. A technika csak a játék része!

​

Több képemet is az ensō körök ihlettek.

 

(ensō, 圓相)

 

“Kezdet és vég, üresség és teljesség, a pillanatban való jelenlét szimbóluma az enszó (ensō, 圓相), aminek gyakorlása a megvilágosodáshoz vezető út része a zen buddhizmusban.

Eredetileg levegőbe, porba írták, majd a japán kalligráfia alapszimbóluma lett a rizspapírra vagy selyemre festett, az óramutató járásával megegyező irányban, egyetlen mozdulattal, kilégzésre megrajzolt kör. 

Az első ismert zen-kör a kínai zen mester, Kyozan (814-890) Keitokudento-rokuban fennmaradt enszója. Később az enszó-festés (a koanok mellett) Kelet-Ázsiában a buddhizmus elsődleges tanítási módszerévé vált Hakuin Ekaku (1686 - 1768) hatására, aki a meditáció tradicionális, szigorú módszereinek gyakorlásával indított revival mozgalmat a japán zen buddhizmusban.

Az enszó azt a pillanatot jelképezi, amikor a lélek felszabadul és a fizikai testen keresztül formát ölt a papíron.”

 

Takemasa az utazást magát is egy kontemplatív, meditatív folyamatnak tekinti.

​

Rétegek

 

Néhány alkotásom, több egymásra épülő rétegből és struktúrákból alakult olyanná, mint egy nagyon öreg épület kopottas falai, amin az egymásba kapaszkodó vakolatok emlékeztetnek az ídő múlására.

Ha az életünk bármely pillanatában megállunk és elkezdünk figyelni hol is tartunk akár fizikai, akár lelki és szellemi síkon, rájövünk, hogy a megérkezésünk előtt, milyen egymásra épülő szinteket, ha úgy tetszik rétegeket jártunk meg.

Minden korábbi esemény, lelkiállapot, tett,  egy vékony rétegként simul rá az előzőre. 

Ott marad, hogy a kialakult egyenetlenségeinket a tapasztalásaink során egybesimítsa, és majd egyszer az életben, vagy az életen túl újra barázdátalanul tisztán és fehéren  álljon rendelkezésünkre, magában összesűrítve  számlálhatatlan megéléssel és tudással, az a “tiszta lap”, amivel elkezdtük a kezdetek kezdetén.

Viszont, ha utunk során a végső állomásnál hamarabb akarjuk megérteni önmagunkat, vagy épp a miértjét az aktuális helyzetünknek, bizony el kell kezdenünk visszafejteni a felrakódott  rétegeinket.

Ez talán életünk legizgalmasabb felfedezése lehet, mert amikor egyre merülünk ásunk lefelé, feltárulunk önmagunk előtt.

A “RÉTEGEK” sorozat ennek a varázslatos kalandnak a szimbóluma, amikor is felfejtjük és megfejtjük testi-lelki-szellemi evolúciónkat.